Ez a megható szerelmes vers a Randivonal társkereső oldal Valentin-napi versíró pályázatán nyert 2001-ben. A fájdalom ihlette, mert búcsúznom kellett (volna) egy szerelemtől, még ha ez, mint a versből kiderül, nem igazán jött össze. Ebben a versben elsősorban így a reménytelenség jelenik meg fő témaként.
Díjnyertes, megható szerelmes vers
GaLambos Á. István: Amíg elköltözöm
Olyan más a reggel, ha valaki vár.
Hatalmas érzelem, nincs benne határ.
Szívemnek Téged látni, még mindig öröm,
De nem várok Rád tovább, inkább elköltözöm.
Olyan más a reggel, ha Veled ébredek.
Magasan szálló, dicső énekek.
Szívemnek neved mondani, még mindig öröm,
De nem várok Rád tovább, inkább elköltözöm.
Olyan más a reggel, ha nevetni látlak.
Még élő reményem, s fénye a világnak.
Szívemnek hangod hallani, még mindig öröm,
De nem várok Rád tovább, inkább elköltözöm.
Olyan más a reggel, mert nem vársz rám.
Magányos szív, elhalt éjszakán.
Szívemnek Téged elbocsátani, sosem öröm,
De nem várhatok Rád tovább, inkább elköltözöm.
Szívedet ezzel össze sosem töröm,
Mosolyogj rám egyszer, míg végleg elköltözöm.
Nem nyertes, ám kegyetlenül megható szerelmes vers
A szerelmes költemények többségében előjön a szenvedés. Bármennyire is ellene akarnánk tenni, a legnagyobb művészek zömének a szenvedés adta a legkiemelkedőbb ihletet. Viszont a kínok nem egyenlőek azzal, hogy ne fordulhatna pozitívba a hangulat, és a teljes versnek csúcsra kéne járatnia a letargiát.
Ezt igyekeztem megvalósítani az alábbi megható szerelmes versben. Olvasd el ezt is. Zárójeles megjegyzés, hogy ez szerintem jobb az előzőnél, igaz, jó húsz évvel később született, mint a fenti.
GaLambos Á. István: Voltam, s leszek
Voltam már szellő, ami vitorlába kap,
Mely a hajónak kevés, s a víz közepén marad.
Voltam már alap egy félig kész ház alatt,
Mely elmozdult helyéről, így szétdőltek a falak.
Voltam már papír, rajta vidám szó, ének,
Melyet szentnek tűnő kezek könnyen összetéptek.
Voltam már mondat, rajtam nevettek, zokogtak,
S néha semmiben hagyva egy ajkon elfojtottak.
Voltam már álom, adtam hitet, rettegést,
S néha a legrosszabbkor hoztam az ébredést.
Voltam már pillanat, mit mindenki elkerült,
Mely percek múltán csendben feledésbe merült.
Voltam már labda, velem játszottak, eluntak,
És a kapu mellől egyszer az autó elé rúgtak.
Voltam már kötél, mi a nyakon körbeér,
De nem volt olyan szoros, hogy haljon semmiért.
De veled most azt érzem, hogy
Leszek én még szél, és a hajóm parthoz ér,
Leszek még beton, mely házfalakban él.
Leszek még regény, mit lélekkel írtak,
Leszek gondolat, mit szívből kimondtak.
Leszek valóság, ha bennem úgy hisznek.
Leszek még emlék, mit becsben őriznek.
Leszek még játék, örök mókát hozó,
Leszek cérnaszál, nyakon játszadozó.