Ezek az elragadó őszinte szerelmes versek mind magukban hordozzák a csodát. Bármelyiket megoszthatod a kedveseddel, biztosan sikert aratsz vele. Mindegyik mély mondanivalóval rendelkezik, hol jól láthatóan, hol kissé elbújtatva. Válogass kedvedre köztük.
Őszinte szerelmes versek
Őszinte szerelmes vers I.
Vannak pillanatok, amikor nem szól a száj.
Amikor csendben, hallgatni muszáj.
Mikor a vágynak nem kell szó, vagy kéz.
Mert Rád nézek, s ennyi épp elég.
Őszinte szerelmes vers II.
Az én kertem elragadó, telis-tele virággal.
Sosem lettem hitehagyó, a bennem élő világgal.
Elültettem egy kis magot, öntözgettem serényen.
Cserben engem nem is hagyott, mosolyra nyílt szerényen.
A mosolya szélesebb lett, és újabbak követték.
Lassan nevetni is kezdett, mert rájött, hogy szerették.
Egy év alatt ezt elértem, meg nem állok, folytatom.
Te vagy az én édenkertem, mosolyod az én Napom.
Ezt a kertet féltve őrzöm szívem legszebb szegletén.
Szerelemmel én kitöltöm, ami számít, te és én.
Őszinte szerelmes vers III.
Mogorván ráncolja homlokát az ég,
A felhők feldúltan cikáznak odébb.
Baljós sötétbe bújik el a jelen,
S rám köszön, mint ismerős idegen.
Letelepszik mellém, s végleg körbe fon,
Megszáradt hangok égetnek torkomon.
A némaság zaja feszíti fülem,
A jövőm elindul, s elszáll nélkülem.
Ágyamban vergődöm álmatlan utakon,
Lelkemben Lidércként hurcol a fájdalom.
Ha lehunyom szemem, forog a világ,
Ha kinyitom, csak a fal néz rajtam át.
Mögötte libben egy halvány fénysugár,
Az Ágy mellé ül, majd testem mellé száll.
Villám erejével érinti meg kezem,
Lassan körbe fonva át is ölelem.
Magamra húzom, mint meleg takarót,
Mely reszkető lelkemnek nyújthat békeszót.
Ujjaimmal játszva könnyen érintem,
Úgy futnak, mint árnyék a nyílt vízen.
Nevetés hallatszik az éjszakában,
A mindent eltakaró fényes világban.
A Boldogság könnyei sorban összegyűlnek,
És lidérceket ölve mámorba merülnek.
De az esti fénynél erősebb a reggel,
A takaró lekerült, az éjszakát feledd el.
A sötéttel a Nap most józanul fog kezet,
Hogy tudjam, ami volt, nem más, mint képzelet.
Őszinte szerelmes vers IV.
Lelkem fonala hozzád simul,
Mint régi szőttes, mi újra virul.
A szavak halkak, de ott rejlik bennük,
Hogy veled teljes minden percünk.
Ha eltűnsz, árnyék hull a szívemre,
Mint szél az ablakon halkan benézve.
De ha visszatérsz, a világ megújul,
Minden új reménnyel csordultig megtelít.
Őszinte szerelmes vers V.
A szél hátán érkezem hozzád,
Egy hangtalan dalban mondom el imám.
A természet ritmusa együtt dobban,
Veled egyedül nem érzek már gondban.
Minden mosolyod dallá vált,
Minden érintésed új világot tárt.
Te vagy az őszinte, tiszta tükör,
Ami bennem él, és minden mást legyőz.
Őszinte szerelmes vers VI.
Nem kérdem már, miért van úgy, ahogy,
Hogy az idő veled miért szalad.
Csak azt tudom, hogy minden rezdülésed,
Az életemben örökre itt marad.
Mint nyári eső a szomjas rétre,
Úgy hullsz rám, mint gyógyító fényre.
És én, aki mindig keresett valamit,
Veled megtaláltam azt, ami számít.
Őszinte szerelmes vers VII.
Rám nézel, és megáll az idő,
Eltűnik minden, ami eltitkolható.
Nem marad más, csak szívem dobbanása,
Ahogy a pillanat hozzád láncolása.
Te vagy az, aki elnémít minden zajt,
Aki a csendben a lényegre hajt.
Minden érintésed újabb világ,
Hol a szeretet sosem lesz kérdés vagy hibás.
Őszinte szerelmes vers VIII.
Egy naplemente lágy ölében,
Megérintettél csendben, félszegen.
Nem szóltál, de szemeid beszéltek,
Elmondtak mindent, amit nem reméltem.
Veled a világ egyszerűvé válik,
Az élet értelme titkok nélkül ázik.
Nincs más, csak a pillanat, ami a miénk,
Ahogy egymásra találunk, és minden szép.
Őszinte szerelmes vers IX.
Minden hajnal új ígéret,
Hogy veled élem ezt az életet.
Nem ígértem csodát, sem eget, sem földet,
Csak annyit, hogy a szívem nálad zörget.
Nem kellenek nagy szavak, sem eskük,
Mert a szeretet ott él minden cseppben és neszben.
Csak fogd a kezem, és maradj velem,
Mert nélküled nincs teljes életem.
Őszinte szerelmes vers X.
Ketten ülünk egy őszi erdő mélyén,
A levelek hullnak, szőnyeggé válnak elébb.
A csendben ott a szívünk dobbanása,
Mint két madár, kik most térnek haza.
Minden szavad dal nekem, dallam a szélben,
A szerelem tánca, amit veled értem.
Nincs más kincsem, csak az együtt töltött idő,
Veled minden perc csodával telő.
Őszinte szerelmes vers XI.
Estémben éled a magány.
Belém mar, újra megtalál.
Ellenszere Te vagy énnekem.
Ölelésed már a végzetem.
A pajzsom. A védelem.
Bárhová nézek nincs talány.
Arcod előttem cirkulál.
A pajzsot emeld most elém.
Ne üssön át a szív sebén.
A magány. A kelevény.
A pajzs vagy, védj meg így.
Az éj magányba hív.
A sorsot kérlelem.
Reggelre itt legyen.
A pajzsom. Az életem.
Őszinte szerelmes vers XII.
Bízom abban, hogy újra látlak,
S ha újra látlak, enyém leszel.
Reményem fénye a világnak,
Velem te mindig csak jót teszel.
Elrévedek most gondolatban.
Elrévedek, melléd kuporodom.
Megölellek édes szabadságban.
Csókom csattan az ajkaidon.
Fölébreszt, fáj a valóság.
Fölver mézízű álmomból.
Az élet olykor pimaszság.
Kiűzi a mesét a napokból.
Őszinte szerelmes vers XIII.
Ahogy hálót fon az est a nappal köré.
Úgy ölellek én elválaszthatatlanul.
A szív tudja, ha valaki már az övé.
Mint a tiéd, visszafordíthatatlanul.
Mert a tiéd vagyok nappal és éjszaka.
Ha nem vagyok jelen, akkor is érezlek.
A nyár a szerelmünk legszebb szimbóluma.
Porcikáim örökké irántad éheznek.
De itt vagyunk most egy éjszaka elején.
És ki kell várjuk, hogy lassan véget érjen.
Hogy újra lássuk egymást édes, te meg én.
Jó éjszakát kicsim, aludj békességben.
Őszinte szerelmes vers XIV.
Talán hosszú volt?
A rossz csak folt.
A jövőnk fényével.
És mindent megoldunk.
Szerelmünk erejével.
Őszinte szerelmes vers XV.
Ezért sorra vettem azt, mi is lehetek.
Így lehetek szél, és a hajóm parthoz ér,
Lehetek beton, mely házfalakban él.
Lehetek regény, mit lélekkel írtak,
Lehetek gondolat, mit szívből kimondtak.
Lehetek valóság, ha bennem úgy hisznek.
Lehetek még emlék, mit becsben őriznek.
Lehetek még játék, örök mókát hozó,
Lehetek cérnaszál, nyakon játszadozó.