Egy szerelmes férfi öleli a szerelmét

A „Mit érez a férfi, ha szerelmes” kérdésre könnyebb a válasz, mint elsőre tűnhet. Boncolgassuk egy kicsit a témát, és a személyes tapasztalatokat vegyítve a szakértők vélekedésével megválaszoljuk a kérdést. Tudd meg, mi derült ki.

Mit érez a férfi, ha szerelmes a szakértők szerint

Amikor valaki a szerelem kezdeti szakaszában van, nehezen tudja kiverni a fejéből a partnerét.

A romantikával kapcsolatos kutatások szerint ez a megszállottság nagyon gyakori és jellegzetes szakasza lehet az új kapcsolatoknak, ahogy a partnerek mélyebb érzelmi és fizikai kapcsolatot építenek ki egymással. Az információk azt mutatják, hogy a jelek szerint az agy dopamin jutalmazó rendszerét érinti, ugyanazt a mechanizmust, amely a szokásokért és a függőségekért felelős.

Emellett egy tanulmány megállapította, hogy a szerelmes férfiaknál a kényszerbetegséghez hasonló hormonális mintázatot mutatnak, a szerotoninszintjük meredeken csökken.

Érdekes módon, bár a nőknél éppen ellenkező mintázatot mutattak – szerelemben megnövekedett szerotoninszintet -, az önbevallásuk szerint a megszállottság szintje ugyanolyan erős volt.

A férfi tesztoszteronszintje azonban érezhetően csökken, ha egy férfi szerelembe esik. Ennek köze lehet ahhoz, hogy sok férfi elkezdi kimutatni a lágyabb oldalát, amikor erős érzelmei alakulnak ki valaki iránt. Egy egészséges kapcsolatban a férfiak gyakran úgy érzik, hogy kibontakoztathatják autentikus énjüket, ahelyett, hogy játszmákat játszanának, vagy csak a szexuális együttléteket hajszolnák.

Mit érez a férfi, ha szerelmes szexuális szempontból?

Ez kifejezetten meglepő eredmény a kutatások alapján. A fentiekben tárgyaltak nagy része a romantikus kapcsolatok kezdeti szakaszára vonatkozik, amelyet gyakran a másik iránti intenzív, megszállott vágy jellemez.

A kutatások azt sugallják, hogy ez csökkenhet, ahogy a kapcsolat érik, de az empátia, a bizalom és a kötődés érzései nőnek. Ezt a hosszabb távú szerelmet nagyrészt az oxitocin szabályozhatja, amely az emlősöknél erőteljes párkapcsolati hatásokat mutat.

Amikor az emberek felnőttkori kapcsolatukban szerelembe esnek, általában mélyebb együttérzés alakul ki bennük egymás iránt. Ez olyan cselekedeteket eredményezhet, mint például az, hogy felajánlják a partnerüknek egy fizikai feladat elvégzését, hogy levehessék azt a teendőik listájáról.

Úgy tűnik, hogy ez a folyamat a legtöbb embernél nagyjából ugyanúgy működik, nemtől függetlenül. Jellemzője lehet, hogy jobban képesek vagyunk a partner szemszögéből látni a dolgokat, és előre látni az igényeit. Azonban több kutatásra van szükség annak a tapasztalatnak az érvényesítéséhez és támogatásához, amelyet a nemileg semleges, transz és nem bináris emberek tapasztalhatnak.

A fentiekből kitűnik, hogy a szerelmes férfi simulékonyabb természetű lehet, és fontosabbak lesznek számára az apró figyelmességek, mint a szex.

Nem mondom, hogy a legtöbben erre tippeltek volna, de a következőkben megosztanék veled néhány személyes példát. Talán ez is segíteni fog kicsit neked.

Mit érez a férfi, ha szerelmes? Személyes példa.

Valójában maximálisan vissza tudom igazolni a fentebb taglalt szakértői véleményt. Egyrészt a szenvedély szakaszában simán bele tudtam futni egy megszállottsághoz hasonló állapotba.

Nyilván itt ketté kell bontani a kapcsolati státuszt. Ha plátói szerelemről volt szó, a megszállott állapot tovább tarthatott, mert elmaradt a beteljesülés állapota. Ilyenkor egy-egy apró csodából kellett táplálkozni. Egy mosolyból, egy érintésből, egy nevetésből, amit az én viccem idézett elő. Aztán A poklot, amikor hidegen hagyta a kedvest mindenfajta figyelemfelhívó próbálkozásom.

A beteljesült szerelem variációjában viszont éppúgy megmaradt a megszállottság pozitív változata. Repkedés, öröm, és csurig töltött motiváció jellemzett. Újabb és újabb varázsütésszerű ötletek pattantak ki a fejemből, miként lephetném meg, tehetném boldogabbá a szerelmemet.

Ez persze a szenvedéllyel egyenes arányban működött.

Idővel aztán a mérleg nyelve a törődés, az odafigyelés, a másik igényeinek maximális megismerése, és az azokra adható legideálisabb reakció megtalálása felé billent. 

Sokszor ez a fajta törődés fölülírta a szexuális vágyakat is. Ez olyan szintig fajult, hogy néha az ölelés maga többet jelent, mint numerakirálynak lenni. Nyilván azt is ki lehet mondani szerintem, hogy az idő megváltoztathatja a szenvedély szintjét, akár nőről, akár férfiról van szó. Én úgy érzem, ez természetes; hogy a vágyak változhatnak, hogy csökkentebb hévvel tombolnak, mint a kapcsolat legelején.

Azonban a fentebb olvasható értékek talán többet jelentenek, és abszolút tükrözhetik azt, amit egy férfi érez, ha szerelmes.

Forrás: How Men Fall In Love: Is It Different For Men And Women? | BetterHelp

By Gadam

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük