GaLambos Á. István: Voltam, s leszek
Voltam már szellő, ami vitorlába kap,
Mely a hajónak kevés, s a víz közepén marad.
Voltam már alap egy félig kész ház alatt,
Mely elmozdult helyéről, így szétdőltek a falak.
Voltam már papír, rajta vidám szó, ének,
Melyet szentnek tűnő kezek könnyen összetéptek.
Voltam már mondat, rajtam nevettek, zokogtak,
S néha semmiben hagyva egy ajkon elfojtottak.
Voltam már álom, adtam hitet, rettegést,
S néha a legrosszabbkor hoztam az ébredést.
Voltam már pillanat, mit mindenki elkerült,
Mely percek múltán csendben feledésbe merült.
Voltam már labda, velem játszottak, eluntak,
És a kapu mellől egyszer az autó elé rúgtak.
Voltam már kötél, mi a nyakon körbeér,
De nem volt olyan szoros, hogy haljon semmiért.
De veled most azt érzem, hogy
Leszek én még szél, és a hajóm parthoz ér,
Leszek még beton, mely házfalakban él.
Leszek még regény, mit lélekkel írtak,
Leszek gondolat, mit szívből kimondtak.
Leszek valóság, ha bennem úgy hisznek.
Leszek még emlék, mit becsben őriznek.
Leszek még játék, örök mókát hozó,
Leszek cérnaszál, nyakon játszadozó.
Ez a vers egy mély önreflexióval és kontrasztokkal teli alkotás, amely a múlt és a jövő kettősségét állítja szembe egymással. Az első rész az eddigi élet tapasztalatait és kudarcait mutatja be, míg a második rész egy reményteljes jövőkép, amelyben a lírai én a szeretet és a hit által új értelmet nyer.
Elemzés
1. A múltban megélt kudarcok és törékenység
Az első hét versszak a „Voltam már…” szerkezettel indul, ami az énkeresés és a múltbéli tapasztalatok sorozataként jelenik meg. Minden egyes metafora valamilyen hiányosságra, kudarcos vagy fájdalmas tapasztalatra utal:
-
„Voltam már szellő, ami vitorlába kap, / Mely a hajónak kevés, s a víz közepén marad.”
→ Az erőtlenség és a tehetetlenség érzését hordozza. A szél önmagában lehetne egy hatalmas mozgatóerő, de ha nem elég erős, akkor a hajó nem jut előre, vagyis a cél eléréséhez kevésnek bizonyul. -
„Voltam már alap egy félig kész ház alatt, / Mely elmozdult helyéről, így szétdőltek a falak.”
→ Az instabilitás és az összetartás hiánya jelenik meg. A beszélő próbált biztos alapot adni valaminek, de nem tudta megtartani, így az egész rendszer összeomlott. -
„Voltam már papír, rajta vidám szó, ének, / Melyet szentnek tűnő kezek könnyen összetéptek.”
→ A művészet, az érzelmek és az önkifejezés eltiprása. Egy szépen megírt szöveg is semmivé válhat, ha az emberek könnyen megsemmisítik. -
„Voltam már mondat, rajtam nevettek, zokogtak, / S néha semmiben hagyva egy ajkon elfojtottak.”
→ A kimondott szavak ereje és jelentéktelenné válása. Egy mondat lehet inspiráló vagy fájdalmas, de néha ki sem mondják, így elveszik a lehetősége. -
„Voltam már álom, adtam hitet, rettegést, / S néha a legrosszabbkor hoztam az ébredést.”
→ Az álmok kettőssége: egyszerre lehetnek reményt adók és félelmetesek, de a legfájdalmasabb, amikor az ébredés tönkreteszi őket. -
„Voltam már pillanat, mit mindenki elkerült, / Mely percek múltán csendben feledésbe merült.”
→ Az elutasítottság és az idő múlásával való eltűnés. A beszélő úgy érzi, hogy észrevétlen maradt, és gyorsan elfelejtették. -
„Voltam már labda, velem játszottak, eluntak, / És a kapu mellől egyszer az autó elé rúgtak.”
→ Az ember tárgyiasítása és kihasználása. A játék kezdetben örömöt hoz, de ha elunják, gondatlanul félredobják. -
„Voltam már kötél, mi a nyakon körbeér, / De nem volt olyan szoros, hogy haljon semmiért.”
→ Egy nagyon erős és fájdalmas kép, amely a kétségbeesést és a mély lelki szenvedést idézi. Azonban az, hogy a kötél nem volt elég szoros, azt is jelzi, hogy a végzet elkerülhető volt, az élet még folytatható.
2. A fordulat: A szeretet ereje és a jövő reménye
Az első rész egy sötétebb, veszteségekkel és kudarcokkal teli múltat mutat be, azonban az utolsó versszakok teljesen átfordulnak, amikor megjelenik a „Veled most azt érzem, hogy…” kezdetű sor.
Ez a fordulópont, ahol a lírai én újra megtalálja az értelmét és hitét. Már nem csak a múlt hibáin rágódik, hanem képes arra, hogy előre tekintsen, és a pozitív változás lehetőségét meglássa:
-
„Leszek én még szél, és a hajóm parthoz ér.”
→ Az a szél, ami egykor kevés volt, most már elég erős lesz ahhoz, hogy célba juttassa a hajót, vagyis a kitartás és a siker lehetősége megjelenik. -
„Leszek még beton, mely házfalakban él.”
→ Már nem instabil alap, hanem erős, megbízható része valaminek. -
„Leszek még regény, mit lélekkel írtak.”
→ Már nem csak egy összetépett papír, hanem egy teljes történet, amelyet méltóképpen megőriznek. -
„Leszek gondolat, mit szívből kimondtak.”
→ Nem elfojtott mondat, hanem őszintén kifejezett érzés. -
„Leszek valóság, ha bennem úgy hisznek.”
→ Az álmok és vágyak nem csak elérhetetlen képzetek, hanem a hit által valósággá válhatnak. -
„Leszek még emlék, mit becsben őriznek.”
→ Nem feledésre ítélt pillanat, hanem maradandó nyom valaki életében. -
„Leszek még játék, örök mókát hozó.”
→ Nem eldobott labda, hanem értékes, boldogságot adó dolog. -
„Leszek cérnaszál, nyakon játszadozó.”
→ Az egykori kötél, amely a fájdalmat jelentette, most könnyedebb, játékosabb jelentést kap, mint egy finom érintés.
Összegzés
Ez a vers egy erőteljes átalakulási folyamatot mutat be. Az első részben a lírai én múltbeli fájdalmakat, veszteségeket és kudarcokat idéz fel, amelyek által elveszettnek, jelentéktelennek és kihasználtnak érzi magát. A fordulatot azonban a szeretet hozza el, amely reményt ad neki arra, hogy újra önmaga lehessen, de már nem egy törékeny, elfeledett létezőként, hanem egy erős, értékes emberként.
A vers egyik legfontosabb üzenete az, hogy a múltbeli nehézségek nem határozzák meg véglegesen az embert. A szeretet, a hit és az önmagunkba vetett bizalom képes arra, hogy átalakítsa a kudarcokat sikerré, és a törékeny létezésből stabil, maradandó értéket formáljon.