Galambos Á. István: Képzelgés
Mogorván ráncolja homlokát az ég,
A felhők feldúltan cikáznak odébb.
Baljós sötétbe bújik el a jelen,
S rám köszön, mint ismerős idegen.
Letelepszik mellém, s végleg körbe fon,
Megszáradt hangok égetnek torkomon.
A némaság zaja feszíti fülem,
A jövőm elindul, s elszáll nélkülem.
Ágyamban vergődöm álmatlan utakon,
Lelkemben Lidércként hurcol a fájdalom.
Ha lehunyom szemem, forog a világ,
Ha kinyitom, csak a fal néz rajtam át.
Mögötte libben egy halvány fénysugár,
Az Ágy mellé ül, majd testem mellé száll.
Villám erejével érinti meg kezem,
Lassan körbe fonva át is ölelem.
Magamra húzom, mint meleg takarót,
Mely reszkető lelkemnek nyújthat békeszót.
Ujjaimmal játszva könnyen érintem,
Úgy futnak, mint árnyék a nyílt vízen.
Nevetés hallatszik az éjszakában,
A mindent eltakaró fényes világban.
A Boldogság könnyei sorban összegyűlnek,
És lidérceket ölve mámorba merülnek.
De az esti fénynél erősebb a reggel,
A takaró lekerült, az éjszakát feledd el.
A sötéttel a Nap most józanul fog kezet,
Hogy tudjam, ami volt, nem más, mint képzelet.
Versértelmezés: Galambos Á. István – Képzelgés
Hangulat és érzelmi hatás
A vers komor, melankolikus hangulattal indul, amelyben a költő egyfajta belső vívódást, sötét gondolatokkal való küzdelmet jelenít meg. Az éjszaka és az álmatlanság a magány, a szorongás és az elveszettség érzését erősíti. A vers közepén azonban egy halvány fénysugár jelenik meg, ami reményt sugall, majd a végén a reggel józan tisztasága lezárja az éjjeli képzelgést. Az olvasó végigkövetheti ezt az érzelmi hullámzást, amely a sötétségből a fény felé vezet.
Képek és szimbólumok
- „Mogorván ráncolja homlokát az ég” – A természet megszemélyesítése (az ég homlokának ráncolása) vihar előtti feszültséget, fenyegetettséget sugall.
- „Baljós sötétbe bújik el a jelen” – A költő elveszíti a kapcsolatot a jelennel, mintha az eltűnne a bizonytalanságban.
- „A jövőm elindul, s elszáll nélkülem” – Az idő múlása feletti kontrollvesztés érzése, a tehetetlenség megélése.
- „Lelkemben Lidércként hurcol a fájdalom” – A lidérc a nyomasztó gondolatok és a belső démonok megtestesítője.
- „Mögötte libben egy halvány fénysugár” – A fény a remény szimbóluma, amely a sötét gondolatokat felváltja.
- „Magamra húzom, mint meleg takarót” – A fény és a remény védelmet nyújt, a sötétből kiutat mutat.
- „A sötéttel a Nap most józanul fog kezet” – A nappal és éjszaka ellentéte az érzelmi váltást tükrözi: a valóság tisztánlátása visszatér.
Forma és ritmus
A vers négy- és hatoszlopos strófákból épül fel, és erősen kötött ritmusú, páros rímekkel (AABB) dolgozik. Az egyes szakaszok dinamikája az érzelmi mélység változását követi: az első felében a sötét és nyomasztó képek dominálnak, majd a második részben a fény és a felszabadulás érkezik meg.
Lehetséges értelmezések
- A vers egy belső küzdelem megjelenítése: a költő egy álmatlan éjszakán belső démonjaival harcol, de végül a reggel világossága visszahozza őt a valóságba.
- A képzelet és a valóság határa elmosódik, a lírai én átéli a fájdalmat, majd a megkönnyebbülést.
- A lidércek, az álmatlanság és a sötét gondolatok az élet nehézségeire is utalhatnak, míg a fény és a reggel a belső békéhez vezető utat szimbolizálják.
Ez a vers mély érzelmi utazást kínál, amelyben a sötétség és a világosság harca végül a remény győzelmével zárul. 🌅💫